utolsó frissítés: 2007. május 17.

Alkotmányreform Romániában – közjog és politika. Korunk 2002/6, p. 92-102

 

Románia alkotmányát 1991-ben fogadta el a parlament, és 1991. december 8-án jóváhagyó népszavazással lépett hatályba. Az azóta eltelt időszak az alaptörvény számos gyenge pontját nyilvánvalóvá tette. Szakértők és politikusok az utóbbi években egyre gyakrabban tettek és tesznek javaslatokat az alkotmány módosítására.

A Nãstase-kabinet kezdetben komoly lendülettel és tervekkel fogott az alkotmánymódosítás előkészítéséhez, ez a lelkesedés azonban nagyon lecsökkent. Jelen tanulmány három kérdéskört jár körül: a) mely eljárás alapján lehet Romániában módosítani az alaptörvényt, b) tervezetek hiányában milyen politikai programok vannak az alkotmánymódosításra és c) lehetséges-e az alkotmánymódosítás, vagyis 2002 az alkotmánymódosítás éve lesz-e.

 

Az alkotmánymódosítás tiltott tárgyai

Az 1991-es román alkotmány 148. szakasza módosíthatatlannak nyilvánítja meghatározott rendelkezéseit. Ezekben az esetekben a módosítás (legalábbis elméletileg) teljesen kizárt.

A 148. szakaszban megállapított korlátok vagy anyagi jogi jellegûek, vagy bizonyos konkrét helyzethez kötődnek. A „tilalmi lista” a következő: nem képezhetik felülvizsgálás tárgyát a román állam nemzeti, független, egységes és oszthatatlan jellegéről, a köztársasági kormányformáról, az ország területi épségéről, az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a hivatalos nyelvről szóló alkotmányos rendelkezések; nem lehet az alaptörvényt úgy módosítani, hogy a változtatás az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak, illetve ezek garanciáinak a megszûnéséhez vezessen; nem lehet az alkotmányt ostromállapot, szükségállapot, háború idején módosítani.

Ezek a korlátok elfogadhatóak és garanciális jellegûek azokban az esetekben, amikor az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak védelmére irányulnak, illetve, ugyanilyen megfontolások alapján, megtiltják az alkotmány revízióját bizonyos rendkívüli események idején. Itt elsődleges cél az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak mint alkotmányos értékeknek a megóvása.

Kérdéses viszont a 148. szakasz jogi ereje. Ezt az alkotmányos szabályt (vagy legalábbis bizonyos részeit) lehet ideologikus-programszerû nyilatkozatként kezelni, és ebben az esetben a 148. szakasz nem kötelező jogszabály. Például szerintem az alkotmányozóknak nem volt joga, hogy az ország államformáját örök érvénnyel köztársaságként határozzák meg, hiszen erről dönteni az állampolgárok szuverén joga. Ebben közrejátszott az akkori kormánypárt félelme a monarchia restaurációjától. Ha ezeket nem tartjuk valódi jogszabályoknak, hanem csak programnak, akkor az alkotmánybíróságnak nem megengedett, hogy az alkotmányozók szándéknyilatkozatát és politikai programját kötelező érvényû szabállyá változtassa, és alkotmányellenesnek nyilvánítsa a 148. szakaszt sértő módosító kezdeményezést.1 Így például a köztársasági kormányforma vagy Románia nemzetállami jellegének a kijelentése nem tekinthető megváltoztathatatlan szabálynak. 

Az alkotmánybíróságnak létezik olyan döntése, amely a 148. szakaszt valódi jogszabályként kezelte, igaz, hogy az állampolgárok alapvető jogainak korlátozását tiltó részt, ami elfogadható.2 Az alkotmánymódosító indítványt 39 szenátor kezdeményezte (vagyis a kezdeményezés érvényes, hiszen a szám nagyobb, mint a kért egynegyed). A módosító javaslat az alaptörvény 41 (7). szakaszának a megváltoztatására irányult. A 41 (7). szakasz szerint „a törvényes úton szerzett vagyont nem lehet elkobozni. A szerzés törvényes jellege feltételezett.” A javaslat szerint ezt a szabályt a következőképpen kellett volna módosítani: „Azt a vagyont, amelyről nem tudják bizonyítani, hogy törvényes úton szerezték, elkobozzák.” A vagyon törvényes megszerzésének a vélelme a magántulajdon egyik biztosítéka. Ez a vélelem azon az elven is alapszik, hogy minden jogügylet jogosnak tekintendő, ameddig az ellenkezőjét nem bizonyítják. A módosító javaslat szerint azt a vagyont, amelynek törvényes származását nem lehet bizonyítani, el kell kobozni. Ebből olyan vélelem következik, mely szerint egy személy vagyona addig törvénytelennek tekintendő, ameddig nem bizonyítja a vagyon törvényes eredetét. Ez ellentmond a jogbiztonság elvének. A vagyon törvényes eredetének a vélelmét megszüntetni egy alkotmányos jog, a tulajdonjog biztosítékának a megszüntetése. Ezért az alkotmánybíróság a módosító javaslatot alkotmányellenesnek nyilvánította, mert ellentmond a 148. szakaszban megállapított korlátoknak.

A „tilalmi lista” tekintetében sokat mond a két világháború közötti román közjogi gondolkodás kiemelkedő egyéniségének, C.G. Rarincescunak a véleménye: „Az összes ilyen alkotmány, amelyeket nem lehet egy bizonyos határidő előtt módosítani, vagy azok a rendelkezések, amelyek bizonyos rendszereket érinthetetlennek nyilvánítanak, nem bírnak semmilyen jogi értékkel, mert a társadalomnak az a joga, hogy a szükséges kormányzatot átalakítsa és az ehhez szükséges törvényeket meghozza [...] elidegeníthetetlen. Ezek esetleg kívánságként értelmezhetőek, melyeket vagy megvalósítanak, vagy nem, a nemzedékek felfogásának megfelelően.”3 Ugyanez a véleménye a francia Laferriére-nek: „jogi szempontból az az eljárás, amellyel az alkotmány bizonyos részeit módosíthatatlanná nyilvánítják, értéktelen. Az adott pillanatban gyakorolt alkotmányozó hatalom nem lehet magasabb rendû, mint a jövőben fellépő alkotmányozó hatalom, és azt egyetlen pontban sem. Korlátozhatja. Az ilyen rendelkezések egyszerû kívánságok […] és nincs kötelező erejük az elkövetkezendő alkotmányozóknak.”4 Drãganu professzor szerint pedig „a politikai valóság bizonyítja, hogy a módosítási tilalmak nem tudták megakadályozni az alkotmány revízióját azokban az esetekben, amikor a társadalmi közösségek álláspontjai nyilvánvaló változásokon mentek át”.5

A korlátozások másik lehetséges megközelítési módja az, mely szerint a korlátok kötik ugyan a jelen alkotmány szabályai szerint megválasztott parlamentet, viszont az új alkotmány elfogadására speciálisan megválasztott alkotmányozó gyûlés az eredeti (originer) hatalom megnyilvánulása, és ezek a korlátok rá nem vonatkozhatnak. „A pouvoir constituant nincs kötve az alkotmányhoz, mivel alkotmányteremtő hatalom, az általa létrehozott (a törvényhozó, a végrehajtó, a bírói stb.) hatalmak viszont az alkotmányhoz kötött, konstituált hatalmak (pouvoirs constitués)… A konstituált hatalmak számára érvényesül az alkotmány elsőbbsége.”6 Az alkotmányozó gyûlésnek, a népszuverenitás szempontjából „magasabb rangja van, mint a kibocsátott alkotmány alapján választott népképviseltnek (parlamentnek), mivel a pouvoir constituant birtokában van, s ezzel összeegyeztethetetlen, hogy külső (pl. alkotmányi) korlátozásoknak legyen kitéve”.7 Véső soron az alkotmányozó hatalom és az alkotmánymódosító hatalom elválasztásáról van szó. Az alkotmánymódosító hatalom (pouvoir constituant institué) „szintén konstituált hatalom, azaz alkotmányjogilag szabályo­zott, konstituált és intézményesített”.8

A köztársasági kormányformával kapcsolatban az alkotmányozás során is viták voltak. A tervezetben nem köztársasági, hanem demokratikus kormányformáról volt még szó (forma democraticã de guvernãmânt – forma republicanã de guvernãmânt). Ioan Gavra Román Nemzeti Egységpárt-i (RNEP) képviselő azt javasolta, hogy a referendum során a választópolgárok két kérdésre válaszoljanak: az első az alkotmány teljes szövegét illető beleegyezés vagy elutasítás, a második a köztársaság vagy a monarchia közötti választás.9 A parlament elutasította Ioan Gavra javaslatát. Nyugati modellekben is létezik, konkrét történelmi fejlődés eredményeként, a köztársasági államforma megváltoztatásának tilalma (Olaszország, Franciaország).10 De Romániában a kommunista diktatúra bukása utáni években ezt a kérdést a nép valós döntése nélkül elhatározni legalábbis kifogásolható. Egyesek szerint az alaptörvény megszavazásával a nép a köztársasági államforma mellett is döntött. Szerintem ezt a kijelentést is politikai programként és nem jogszabályként kell kezelni, annak ellenére, hogy a köztársasági kormányformát tartom Romániában megfelelőnek.

Románia nemzetállami jellegének a kinyilvánítása az álláspontom szerint semmiképpen nem bír kötelező jogszabályi értékkel. Sőt politikai programként sem kezelhető, hiszen annak gyakorlatba ültetése csak a nemzeti kisebbségek erőszakos asszimilációjával vagy még súlyosabb módszerekkel vihető véghez. Deklarációról van szó, amely egyrészt anakronisztikus, másrészt nem fedi a valóságot. Andrei Cornea írta: „Az alkotmány 1. szakasza Romániát nemzetállamként határozza meg. Valamivel tovább Románia az összes lakójának közös hazája. Nyilvánvaló, hogy itt a nemzet két alapvetően eltérő felfogásáról van szó: az első esetben az etnikai nemzettel van dolgunk – az idézett szakasz azt a benyomást kelti, hogy Románia elsősorban a román nemzetiségûek országa; a másodikban a politikai nemzetről van szó, amely nem rangsorolja az ország lakóit. Úgy vélem, itt az ideje annak, hogy a nemzetállam elnevezés eltûnjön, szentesítve az összes állampolgár egyenlőségét.”11 Ez egy haladó értelmiségi véleménye, de a politikai realitások még ma is mások. Az érvelés, hogy az 1. szakasz is politikai nemzetre vonatkozna, nem tartható fenn. Az alaptörvény szakértő előkészítői egyébként nyíltan megfogalmazták: a nemzetállami definícióban etnikai eredetû közösségről van szó.12

 

Az alkotmánymódosítási eljárás

Az alkotmánymódosítási eljárás alapján az írott alkotmányok két típusba sorolhatóak: léteznek hajlékony (flexibilis) alkotmányok és merev (rigid) alkotmányok. A hajlékony alkotmányoknak egyszerû törvényi jogi erejük van, azaz a rendes törvényhozási eljárás szerint módosíthatóak. Alkotmánnyá a szabályozási területük teszi őket (a hatalomgyakorlás módozatait és az állampolgári alapjogokat szabályozzák). Ilyen alkotmányok esetén fel sem merül például az alkotmánybíráskodás kérdése, hiszen a törvények nincsenek alárendelve az alkotmánynak, és így nem kell azzal összhangban lenniük. Ha egy törvény ellentmond a hajlékony alkotmánynak, akkor nem tekinthető alkotmányellenesnek, hanem egyszerûen módosította az alaptörvényt, hiszen azzal egyenlő jogi erővel bír. A hajlékony alaptörvények ma ritkaságnak számítanak (például Új-Zéland alaptörvénye hajlékony alkotmány).

A merev típusú alkotmányokat jogi erejük a törvények fölé emeli, a törvényeknek összhangban kell lenniük az alkotmánnyal, így joggal merül fel az alkotmánybíráskodás igénye. A merev alkotmányoknak az elfogadási el­járása is különbözik a rendes törvényhozási eljárástól. Románia alkotmánya merev típusú, módosítása különleges eljárást igényel.

Nem könnyû az ideális alkotmánymódosítási eljárás szabályozása. Kettős követelmény létezik minden alkotmánnyal szemben: egyrészt a politikai intézmények és általában az alkotmányos szabályok stabilitása, másrészt ezek hajlékonysága, hogy a társadalom, a gazdaság stb. érdekei szerint ezek az intézmények alakíthatóak, megváltoztathatóak legyenek. E két, ellentétes irányba ható elv szerint kell középutat találni. Ez a román alkotmány esetében nem igazán sikerül. Túlzásba vitték a stabilitást biztosító tényezőket, így az alkotmányt megváltoztatni túlságosan nehézkes eljárást igényel. Románia jelenleg nagy átalakulási folyamaton megy át. Fontos lett volna ebben az időszakban, hogy az alaptörvényt a változó társadalmi igények szerint módosítani lehessen.

Alkotmánymódosítás esetén Romániában a következő jogalanyoknak van kezdeményezési joga (1991-es alkotmány, 146. szakasz): 1) Románia elnökének, a kormány javaslatára; 2) a képviselők vagy szenátorok legalább egynegyedének.; 3) legalább 500 000 szavazati joggal rendelkező állampolgárnak. Az alkotmánymódosítást kezdeményező állampolgároknak az ország megyéinek legalább feléből kell származniuk, s e megyék mindegyikében vagy Bukarest municípiumban legalább húszezer aláírást kell gyûjteni a kezdeményezés támogatására.13

A rendes törvényhozási eljáráshoz képest számos megszorítás létezik. Az elnöknek más esetben nincs törvénykezdeményezési joga, míg a kormánynak van. Itt az elnök kezdeményezhet, a kormány javaslatára. A szokványos törvényhozási eljárás során minden egyes képviselő vagy szenátor kezdeményezhet törvényt abban a kamarában, amelynek a tagja. Népi kezdeményezés esetén pedig elegendő 250 000, az ország megyéinek egynegyedéből és nem feléből származó, megyénként 10 000 és nem 20 000 aláírás. Az SZDP a parlamenti kezdeményezést szeretné. Vitathatatlan, hogy ha az elnök, Ion Iliescu kezdeményez a kormány javaslatára, az egész folyamat elindításának közel sem lesz olyan legitimitása és társadalmi elfogadottsága, mint parlamenti kezdeményezés esetén. A népi kezdeményezés pedig alkalmatlan egy alapos alkotmányreform megvalósítására.

Ha az elnök kezdeményez, akkor az alkotmánymódosító indítványt a kormány és annak szakértői készítik el, akár az elnök részvételével, akár anélkül. Felmerülhet az a kérdés, hogy ha a kormány javasolta az elnöknek az alaptörvény módosítását, akkor az elnök köteles-e kezdeményezni azt. Szerintem nem, az elnök szabadon mérlegelhet, hiszen a kezdeményezési jog őt illeti meg, és nem a kormányt. Ilyen eset akkor merülhetne fel, ha az államfő és a kormány nem azonos politikai csoportokból származnának. A kormány ebben az esetben a kezdeményezést át kell hogy engedje az őt támogató parlamenti többségnek, és csak erre támaszkodva viheti keresztül az akaratát. Viszont az elnök semmiképpen nem kezdeményezhet alkotmánymódosítást előzetes kormányzati javaslat nélkül. Ez a javaslat nélkülözhetetlen feltétel, ettől függ, hogy egyáltalán megszületik-e az elnöki kezde­ményezési jog.

A kezdeményezési jog gyakorlásához az 1991-es alkotmány tervezete könnyebb feltételeket szabott meg. Ez a jog ugyanígy az elnököt illette volna meg, a kormány javaslatára, de a képviselők vagy szenátorok esetében legkevesebb 50 képviselő, illetve 25 szenátor kezdeményezhetett volna. Ez a jog megillette volna az Alkotmányos Tanácsot is (az alkotmánybíróság előképét a tervezetben), és a népi kezdeményezést 300 000 szavazati joggal rendelkező választópolgár indíthatta volna el a jelenleg hatályos bonyolult területi lebontás nélkül. A kezdeményezési jognak ez a szabályozása jobban biztosította volna az alaptörvény rugalmasságát, mert kevesebb volt a megszorító feltétel. Az alkotmánybíróság kezdeményezési joga esetleg vitatható lenne. 

A népi kezdeményezés jelenlegi szabályozásáról az alkotmány elfogadása után azt mondták, hogy „gyakorlatilag lehetetlen ezen az úton alkotmányt módosítani”.14 A Nemzeti Liberális Párt 1999–2000-ben „szervezett” egy népi kezdeményezést. 700 000 aláírás támogatta az alaptörvény 41. szakaszának a megváltoztatására, a tulajdonjog garantálására irányuló módosító javaslatot (a tulajdonjog „óvása” helyett).15 Ez a módosító javaslat megkapta az alkotmánybíróság beleegyezését, de a parlament politikai akarat hiányában nem tûzte napirendre. Itt joghézag van, mert nincs határidő előírva, hogy a kezdeményezéstől számított hány napon belül köteles napirendre tûzni a parlament az alkotmányrevíziós indítványt. Ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget.

A formai követelményeknek megfelelő alkotmánymódosító indítványt a képviselők és szenátorok egynegyede is javasolhatja. Az SZDP parlamenti frakcióinak vezetői azt a megbízatást kapták, hogy tárgyaljanak a többi politikai alakulat parlamenti csoportjainak vezetőivel, hogy az alkotmánymódosítás a Parlamentből induljon ki. Ennek érdekében, mint az SZDP határidő-javaslatából is kitûnik egy különbizottság létrehozását javasolják.16 Az alkotmánymódosító javaslatot előkészítő különbizottságban a parlamenti pártok vennének részt, a törvényhozásban képviselt arányuknak megfelelően, a Kormány és az államfő képviselőivel együtt, továbbá alkotmányjogi szakértők, akik nem rendelkeznének szavazati joggal. Megfigyelhető, hogy a civil társadalom teljesen kimarad az alkotmányreform előkészítéséből.

Az alkotmánybíróság az alaptörvény 144. szakaszának a) pontja szerint hivatalból megvizsgálja az alkotmánymódosító kezdeményezést. Ezt az ellenőrzést azonban sem az alkotmány, sem az alkotmánybíróságról szóló, 1992. évi 47-es törvény17 nem részletezi. Ez pedig súlyos, alapvető hiányosság.18

Így értelmezhetővé válik az alkotmánybírósági döntés jogi ereje.19 A kérdés megoldása érdekében két esetet kell megkülönböztetni: 1) Az alkotmánymódosító javaslatot nem az erre jogosultak terjesztették be, vagy a kezdeményezési joggal rendelkezők nem tartották be a kezdeményezési feltételeket. Például: nincs meg a megfelelő számú aláírás, vagy nem megfelelő a területi eloszlás népi kezdeményezés esetén, vagy kevesebb képviselő és szenátor kezdeményezett, mint amennyit az alaptörvény előír stb. Ilyen esetekben az alkotmánybíróság egy kötelező erejû döntést bocsát ki, melynek az a következménye, hogy a parlament nem vitathatja meg az alkotmányellenesnek nyilvánított kezdeményezést.20 Ugyanígy – elméletileg – kötelező  erejû az alkotmánybíróság döntése, ha az alkotmány megváltoztathatatlannak nyilvánított részeit érintené az alkotmánymódosító javaslat. Ezt az álláspontot csak részben foga­dom el, azokban az esetekben, amikor a cél az állampolgári jogok védelme és nem bizonyos politikai elvek bebetonozása. 2) Ha a kezdeményezés jogszerûen történt, akkor az alkotmánybíróság nem hozhat kötelező erejû döntést. Hiszen bármely alkotmánymódosítás „alkotmányellenes”, mivel az alaptörvénynek ellentmond, annak megváltoztatására irányul. Ilyen esetben az alkotmánybíróság nem vizsgálja az alkotmánnyal való egyezést, ha­nem véleményt bocsáthat ki, amelyben ajánlás-jelleggel rögzíti álláspontját a módosító javaslattal kapcsolatban.21

Alkotmányozó hatalomnak C. Schmitt szerint az az akarat tekinthető, amelynek hatalma vagy autoritása képes arra, hogy az alkotmányt meghatározza.22 Sok alkotmányos rendszerben a rendes törvényhozás nem módosíthatja az alkotmányt, hanem csak egy speciális, erre a célra választott alkotmányozó gyûlés. A hatályos román alkotmány, szemben az 1866-os és 1923-as alkotmánnyal, nem választja szét a törvényhozó és az alkotmányozó hatalmat, hanem a mandátumát töltő parlament kezébe adja az alkotmánymódosítás jogát.

A szavazás mindkét kamarában külön-külön, minősített kétharmados többséggel történik. A rendes törvényhozási eljárás során egyszerû vagy abszolút többség szükséges, attól függően, hogy egyszerû vagy sarkalatos törvényről van-e szó. Abban az esetben, ha a két ház nem azonos formában fogadja el a módosító javaslatot, elkezdődik az egyeztetés. Mindkét ház politikai összetételének megfelelően kijelöl egy közös bizottságot. A bizottság megegyezik egy közös változatban, amelyet külön-külön mindkét kamara elé terjesztenek. Ezt a változatot is kétharmados többséggel kell jóváhagyni. Ha az egyeztető bizottságban nem sikerül közös álláspontot kialakítani a vitatott részről, vagy az egyik kamarában nem hagyják jóvá az egyeztető bizottság jelentését, akkor a döntési jog a két kamara együttes ülését illeti meg, de a kért többség megváltozik: a képviselők és szená­torok háromnegyedének kell a végső változat mellett szavaznia. Ezért hangsúlyozom az alkotmányreform kompromisszumjellegét. Ha a szélsőséges Nagy-Románia Pártot kihagyjuk a számításból, valamennyi politikai alakulat szavazatára szükség lesz.

Az alaptörvény 147 (3). szakasza szerint „az alkotmánymódosítás az elfogadástól számított legtöbb 30 napon belül megszervezett népszavazás jóváhagyása után végleges”. Tudor Drãganu professzor az alkotmánynak ezt a részét több szempontból kifogásolhatónak tartja.23 Elsősorban az „után” szócska bizonytalan távlatot nyit meg, annál is inkább, mert az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a referendum eredményének a megerősítése.24 A népszavazás napja és az alkotmánybírósági jóváhagyás között eltelt időben megkérdőjelezhető az alaptörvény hatályossága. Sőt az alkotmánybíróság el is utasíthatja a népszavazás eredményét (például csalás esetén), és ez a módosítás bukását jelenti. Tehát a módosított változat csak az alkotmánybíróság megerősítő határozatával egy időben léphet hatályba. Másodsorban az alkotmány azt mondja ki, hogy a népszavazással jó­váhagyott módosítás „végleges”. Vagyis az alkotmánymódosítás a népszavazással történő jóváhagyás előtt – ideiglenes jelleggel – hatályos lehet. Egy ilyen értelmezés Drãganu professzor szerint azonban alkotmányellenes.

Kifogásolható az is, hogy az alaptörvény nem rendelkezik az államelnöki kihirdetésről (promulgáció) és a Hivatalos Közlönyben való közzétételről. Az alkotmány is kétségkívül törvény,25 tehát rá is vonatkozik a rendes törvényhozási eljárás két kötelező mozzanata.  A hatályba lépésre vonatkozó általános szabály az, hogy az alkotmánymódosítás leghamarabb a közzététel napjától vagy a jogszabályban megjelölt, a közzététel utáni dátumtól hatályos. Ezt visszavetítve az előbbiekre, nem világos a módosítás hatályba lépésének pillanata. A probléma megszüntetésének az érdekében a módosító törvénynek majd világosan rendelkeznie kell a saját hatályba lépéséről.26 Az sem világos, hogy az elnök, az alkotmányos törvény kihirdetése előtt élhet-e a rendes törvényhozási eljárásban elismert jogával, amely szerint egyszer visszaküldheti a törvényt a parlamentnek, felülvizsgálás végett.27 Véleményem szerint nem, mert a módosítást, hogy kihirdetésre az elnök elé kerüljön, nemcsak a törvényhozás fogadta el, hanem a népszavazás is megerősítette.

Nem rendelkezik az alaptörvény arról sem, hogy mely szervnek kell a népszavazást elrendelnie. Ebben az esetben csakis a parlament jöhet szóba

Visszatérve az államelnöki kihirdetésre, egy túlzó vélemény szerint az 1991-es alkotmány soha nem lépett hatályba, és soha nem volt hatályos, mivel azt az államelnök nem hirdette ki.28 Ezt a radikális és a valós helyzetet figyelmen kívül hagyó véleményt nem fogadom el, mert az 1991-es alkotmány 149. szakasza azt írja elő, hogy az alaptörvény a népszavazással történő jóváhagyással hatályba lép. Tehát nem volt szükséges az elnöki promulgáció, mert az alaptörvény nem kérte azt. Viszont a módosító törvényekre nem az ideiglenes rendelkezések vonatkoznak (mint a 149. szakasz), hanem az alaptörvény 146–148. szakaszai. Ezért a fent kifejtettek az érvényesek, és az alkotmánymódosítási eljárásnak is kötelező eleme az elnöki kihirdetés.

 

Az alkotmánymódosítási eljárás a román alkotmánytörténetben

Érdemes röviden áttekinteni a román alkotmánytörténeti előképeket. A két világháború közötti időszakban az 1923-as alkotmány 129–130. szakaszai szabályozták az alkotmánymódosítást. Eszerint kezdeményezési joga a királynak volt és a parlamenti kamaráknak. A kezdeményezés után mindkét ház külön-külön, abszolút többséggel eldöntötte, hogy szükséges-e az a alkotmánymódosítás. Pozitív döntés esetében kijelölték a közös bizottságot, amelynek a feladata azoknak a szövegrészeknek a kiválasztása, amelyeket módosítani kell. A bizottság jelentését két olvasatban, 15 napon belül, beterjesztették az kamarák együttes ülése elé, amely kétharmados többséggel véglegesen megállapította, mely szakaszokat kell megváltoztatni. A szavazás után a kamarák automatikusan feloszlanak, és választásokat írnak ki. Az új törvényhozás, a királlyal egyetértésben, módosítja a megjelölt szakaszokat. A parlament akkor döntőképes, ha tagjainak legalább kétharmada jelen van, és döntéseit kétharmados minősített többséggel hozza. Az alkotmány megváltoztatása után a parlament rendes törvényhozásként mûködik tovább. Az 1923-as alkotmány szerint, ha a törvényhozás nem tudja küldetését teljesíteni, az új törvényhozásnak ugyancsak alkotmányozó jellege lesz. Az 1923-as alkotmányt a két világháború közötti időszakban nem módosították. 1944-ben részben ismét hatályba helyezték, és változtatásokat is végrehajtottak rajta.29

II. Károly diktatúrájának az alkotmánya (1938) szerint30 a módosítást csak a király kezdeményezheti, a törvényhozó testületek előzetes ajánlására, amelyek megjelölik a revízió alá eső szövegrészeket. Az előzetes ajánlást a két kamara kétharmados többsége adja meg, együttes ülésen, a szenátus elnökének a vezetése alatt. A véleményezés eredményét a két kamara elnöke és egy különleges bizottság hozza a király tudomására. A változtatásokat a kamarák külön-külön, kétharmados többséggel hagyják jóvá. Az 1938-as alaptörvényt nem módosították.

A kommunista diktatúra alatt, az 1948-as alkotmány szerint, a kezdeményezési jogot a kormány és a Nagy Nemzetgyûlés küldötteinek egyharmada gyakorolhatta. A módosítást a Nagy Nemzetgyûlés tagjai kétharmadának kell jóváhagynia. Az 1952-es alkotmány 105. szakasza szerint a Román Népköztársaság alkotmányát csak törvénnyel lehet megváltoztatni. Az alkotmány módosításáról szóló törénytervezetet a Nagy Nemzetgyûlés küldötteinek a kétharmadának kell elfogadnia. Az 1965-ös alkotmány nem rendelkezik külön szakaszokban az alkotmány módosításáról, de a Nagy Nemzetgyûlés feladatkörébe utalja a Román Szocialista Köztársaság Alkotmányának az elfogadását és módosítását (43. szakasz 1. pont), az 56. szakasz pedig kétharmados többséget kér az alkotmány elfogadásához vagy módosításához. Az államszocialista diktatúra rendsze­rében az alkotmányt gyakran módosították. Például az 1965-ös alkotmányt 1968-, 1969-, 1971-, 1972-, 1974-, 1975-, 1979-, 1986-ban stb., van olyan év is, amelyben többször változtatták meg az alaptörvényt. Az 1974-es módosítással hozták létre az államfői tisztséget Nicolae Ceauºescu számára. Ennek az új intézménynek a bevezetése a diktatúra erősödést jelezte. Ebben az időszakban az alaptörvények megváltoztatása túl egyszerû volt. A Román Kommunista Pártnak alárendelt Nagy Nemzetgyûlés a legtöbb esetben egyhangú „igen” szavazattal döntött bármilyen kérdésben.31 Az olyan garanciális jellegû szabályok, mint a népszavazással történő jóváhagyás, teljesen hiányoztak. (A népszavazás kontrollként kevésbé hatékony, a mai parlamentáris demokráciákban is elsősorban legitimizációs szerepe van.)

Az alkotmánymódosítási eljárás Magyarországon is viták tárgyát képezte. Az 1994–1998 között zajló alkotmány-előkészítő munkálatok során leszögezték: „Az alkotmányozás során abból kell kiindulni, hogy az előkészítés alatt levő új alkotmány a jelenlegi szabályok szerint kerül megalkotásra, tehát az Országgyûlés tagjai kétharmados többségével fogadja el, majd azt népszavazásnak kell megerősítenie. Az új alkotmány módosításához a mostanihoz képest szigorúbb feltételeket kell előírni.”32 „A magyar alkotmány a legkönnyebben megváltoztatható alkotmányok közé tartozik […] A Javaslat e szabályokat szigorítani kívánja.”33 Végül Magyarországon (egyelőre) nem került sor új alkotmány elfogadására.

 

Az alkotmánymódosítás politikai előkészületei

A 2000-es választásokat követően a Nãstase-kabinet programjában komoly tételként szerepel az alkotmányreform.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (SZDP) 2001 nyarának elején elküldte a parlamenti pártok frakcióvezetőinek az alkotmánymódosításról szóló javaslatait.34 Nem egy konkrét módosító indítványról, kidolgozott tervezetről van szó, hanem egy politikai programról. Ezért is hangzottak el rögtön olyan panaszok, hogy a kérdések felvetése túl általános. Viszont ez a program határ­időket tartalmazott az alkotmány felülvizsgálása tekintetében (amelyeket nem tartottak be):35 a parlamenti frakciókkal való egyeztetések 2001. szeptember 1-ig; az alkotmánymódosító indítványt előkészítő parlamenti bizottság megalakulása 2001. szeptember 15-ig; az alkotmánymódosító törvény elő-tervezetének megszerkesztése 2001. december 31-ig; a tervezet elfogadása a parlamenti frakciók és a Kormány által 2002. február 1-ig; az alkotmánymódosítás kezdeményezése 2002. február 15-ig; az alkotmánymódosító törvény elfogadása a parlamentben 2002. május 15-ig; a népszavazás megrendezéséről és szervezéséről szóló törvény elfogadása 2002. május 25-ig.

Az országos népszavazás az alaptörvény 147. szakaszának (3) bekezdésében előírt határidő szerint zajlott volna le (a módosító törvény elfogadásától számított 30 napos határidőn belül). A népszavazás dátumának az SZDP ekkor még  2002. június 10-ét javasolta.

Mivel kisebbségi kormány van, az eljövendő alkotmánymódosítás az SZDP, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közötti kompromisszum eredménye lesz. „A nép alkotmányozó akarata nem más, mint az alkotmányozásban részt vevő erőcsoportok és pártok egymásnak feszülő alkotmánykoncepciójának eredője.”36

Ezért tûnik fontosnak, hogy az SZDP, a liberálisok, a demokraták és az RMDSZ alkotmánymódosító programjait elemezzük, hiszen az általuk kötött kompromisszum fogja – sok tekintetben alapjaiban – átalakítani Románia alkotmányos megszervezését. Az alkotmányreform során Románia alaptörvényét oly módon kellene módosítani, hogy megteremtődjenek az EU-csatlakozás közjogi feltételei, és erősödjön a jogállamiság.

Először a Nemzeti Liberális Párt tett közzé Romániában részletes álláspontot az alkotmánymódosításról, 2000 őszén, még a választások előtt.37 Radikális változtatásokat javasolnak: áttérést a félprezidenciális kormányzati rendszerről a parlamentáris rendszerre, a sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának a lehetőségét csak ostromállapot és szükségállapot idejére szeretnék korlátozni, el akarják választani a két parlamenti ház hatáskörét, feladatait, garantálni a magántulajdont (a magántulajdon „óvása” helyett) stb.

Ez a liberális javaslat nem módosító indítvány, nem tervezet, hanem politikai program. Pozitív elemeket is tartalmaz, de ugyanakkor számos ponton támadható. Csak egy tényezőre utalnék. A liberális javaslat szerint a kormánytagság, beleértve a miniszterelnöki tisztséget is, abban a pillanatban megszûnik, ha az a politikai párt, amelyből kinevezték, megvonja a tisztség viselőjétől a támogatást (A/4. pont). Ezzel a javaslattal két alapvető elvet sértenek meg: 1) a kormány politikai szempontból csakis a parlamentnek felelős és 2) a kormány felelőssége a miniszterelnök iránti szolidaritáson alapszik. Egy ilyen alkotmányos rendelkezés kormányválságok sorához vezetne, a politikai pártok közvetlenül hatalmi döntéseket hozhatnának, „közjogi személlyé” válnának. És hogyan folyna a pártonkívüli szakértő kormánytagoknak a pártok általi ellenőrzése? A liberális javaslatot erősen befolyásolta az akkor még friss Remeº-ügy. A pártból kilépett Traian-Decebal Remeº pénzügyminisztert a liberálisoknak nem sikerült eltávolítania a kormányból, mert Isãrescu miniszterelnök ragaszkodott az illető politikushoz. Ilyen (a Liberális Párt számára szomorú) eseményre nem lehet alkotmánymódosítást alapozni, figyelembe véve az esetleges következményeket (sorozatos kormányválságok, poli­tikai pártok uralma). De ismételten hangsúlyozni kell, hogy a liberális javaslat számos pozitív elemet is tartalmazott. Ennek ellenére ezzel a alkotmánymódosító javaslattal nem lehetett megjelenni a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával38 folytatott előzetes egyeztetéseken (túl radikális az akkori TDRP álláspontokhoz képest). Ezért 2001 márciusában a liberálisok egy „szelídebb” változatot is közétettek, amelyben határidőt is javasoltak az alkotmányreform véghezvitelére (2001 vége).

A sort a már többször említett, a be nem tartott határidőket is tartalmazó SZDP javaslat folytatta. Ezt a Nãstase-kormány programjával együtt kell olvasni, a két dokumentum hasonlóságai és eltérései utalnak az SZDP álláspontjának finomításaira. Az SZDP-program szerint az alkotmánymódosításnak meg kell teremtenie az EU-csatlakozás alkotmányos kereteit. Ez a megállapítás túlzottan felületes. Tényleges tartalommal az alkotmánymódosító indítványt előkészítő bizottságnak kell feltöltenie. Ebben a kérdéskörben hasznos lenne felhasználni az Uniós tagállamok és a csatlakozásra készülő többi kelet-közép-európai állam tapasztalatát, bevonni Európai Uniós szakértőket, azonosítani azokat az alkotmányos rendelkezéseket, amelyeket módosítani kell az EU csatlakozás érdekében.39

Egy másik fő csapásirány a törvényhozás reformja. Románia parlamentje nehézkes, túlméretezett szerv. Mindkét kamarát ugyanazon alapokon  választják meg, és azok ugyanazokat a feladatokat végzik (ez az ún. bicameralisme égalitaire). A szenátus a lépviselőház megkettőzése.40 A törvényhozási eljárás annak következményeként, hogy a parlament minkét háza meg kell hogy tárgyalja és el kell hogy fogadja ugyanazt a jogszabályt, nagyon lelassult.41 A parlament hatékonyságának növelésére az SZDP a kétkamarás szerkezet fenntartását, de ugyanakkor annak reformját javasolja. A két kamara megválasztási módozatát és hatáskörét el kell különíteni. A kormányprogram szerint a törvényhozásban a képviselőháznak lenne döntő szerepe. A szenátus a helyi közösségeket (a megyéket) fogja képviselni, és emellett külpolitikai hatáskörei lennének. A kormányprogram szerint az alaptörvénynek a kormány számára saját szabályozási hatáskört kell meghatároznia, amely keretein belül törvényerejû rendeleteket fogadhatna el. A parlament reformjának egyéb elemei: a parlamenti küldöttek számának alkotmányos szintû meghatározása (eddig erről a számról a parlamenti választásokról szóló törvény rendelkezett) és a jelenlegi számhoz képest ennek csökkentése; a küldöttek mentelmi jogának újraszabályozása; a törvényhozó hatáskör átruházásának (a felhatalmazás alapján elfogadott és a sürgősségi kormányrendeletek kérdésének) pontosítása stb. A kormányprogram szerint a képviselők számát 220-ban, a szenátorokét 110-ben kellene megállapítani. Egy elírás következtében a Pro Minoritatéban megjelent tanulmányomban42 az szerepel, hogy a helyhatósági választásokról szóló törvény szabályozza a parlamenti küldöttek számát. Szó sincs erről, a képviselők és szenátorok számát a képviselőház és a szenátus megválasztásáról szóló 1992. évi 69-es törvény módosított változata szabályozza.

A kormány tekintetében az SZDP el akarja ismertetni azt, hogy ennek joga legyen az egyszerû törvények szabályozási területén törvényerejû kormányrendeleteket elfogadni, és ugyanakkor kéri a sarkalatos törvények szabályozási területének csökkentését. Szerintem azt az igyekezetet, amellyel a kormánynak próbálnak primer jogalkotási hatásköröket megállapítani, sokkal inkább ellenkező irányban kellene kamatoztatni: kizárólagos parlamenti – törvényhozási – hatáskörök megállapítása érdekében, az összes fontos életviszony területén. Ami ezen kívül kerül, ott alkothasson a kormány primer szabályozásnak minősülő, de a törvénynek ebben az esetben is alárendelt jogszabályokat. A kormányprogramban szerepel, hogy helyre kell állítani a parlament és a kormány közötti alkotmányos viszonyokat. Romániában a jogállamiság alapjait kérdőjelezte meg, hogy a végrehajtó hatalom, a kormány (politikai színezettől függetlenül) az utóbbi években törvényerejû rendeletekkel jogszabályok áradatát fogadtatta el, valósággal visszaszorítva, másodlagos helyre utalva a nehézkes parlamentet.

Az SZDP politikai programjában szerepel a magántulajdon garantálása és a köztulajdon alkotmányos szabályozásának javítása, és nagy horderejû az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítése. Európai Uniós jelentésekben, országelemzésekben mindegyre visszatér, hogy Romániában előfordul az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás. Az SZDP-programban szerepel, de nincs részletesen kifejtve a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését szolgáló alkotmányos keretek bővítése is.

Az RMDSZ 2001. augusztus végén hozott létre egy bizottságot, hogy kidolgozzák a Szövetség javaslatait. Ezt meg is tették, a dokumentum címe Propunerile Uniunii Democrate Maghiare din România vizând reforma Constituþiei României din 1991. Ez is politikai program, egy alapos, megfontolt irat. Központi elemei: Románia nemzetállami meghatározásának a törlése, az európai integráció, a határon túli románságért való felelősség, a kisebbségi anyanyelv­használat alkotmányos elismerése, a hatalommegosztás, alapvető emberi jogként meghatározni a tiszta környezethez való jogot, a tulajdonjog kérdése, intézményi reform, amelynek keretében különös hangsúly esik a törvényhozás hatékonyabbá tételére a demokratikus elvek bármilyen sérülése nélkül, parlamentáris köztársaság (az államfőt a parlament választaná meg), a közigazgatás reformja stb.

 

Lehetséges-e az alkotmánymódosítás?

Alapvető kérdés, hogy az adott politikai körülmények között egyáltalán megvalósítható-e az alkotmánymódosítás.43

A nyáron úgy tûnt, hogy a Nãstase-kabinet nagy lendülettel lát hozzá az alaptörvény módosításához.

A kormánypárt ilyen irányú programjában szeptember 15-ét jelölte meg az alkotmányreform kezdő dátumának; ekkor kellett volna létrejönnie az alkotmánymódosító törvényt előkészítő politikai és szakmai bizottságnak. Ez nem történt meg azóta sem: közbejött az Egyesült Államok elleni terrortámadás, a Vadim Tudor keltette újabb botrányok, a költségvetés kidolgozása és benyújtása… Az alkotmányreform beindítása egyértelmûen és kizá­rólagosan a (kisebbségben kormányzó) Szociáldemokrata Párt akaratától függ. Itt elsősorban az tevődhet fel, hogy ők mikor akarják az alkotmányreformot. Vagy ismerve a fennálló politikai helyzetet és közjogi tényállást, egyáltalán megvalósíthatónak tartják-e az általuk elképzelt, programjukkal egyező alkotmányreformot. Nãstase legutolsó nyilatkozata szerint 2002 lesz az alkotmánymódosítás éve, és az alkotmánymódosítást jóváhagyó népszavazásara 2003 elején kerül sor.44 Ha ennél jobban megkésik az alkotmányreform, akkor véleményem szerint a választások közelsége miatt a közös álláspont kialakítása lehetetlen lesz.

Politikai számításokat végezve, a kulcs a kétharmados többség. A Szociáldemokrata Párt nem kockáztathatja, hogy a két kamara eltérő módosító szövegeket fogadjon el, mert ennek a következménye, az egyeztetés sikertelensége esetén, a képviselőház és a szenátus együttes ülése is lehet, amikor már háromnegyedes többség szükséges az alkotmánymódosítás jóváhagyásához.    

Vagyis alapvetően a parlamentben képviselettel rendelkező politikai alakulatok kompromisszumkészségén múlik az alkotmányreform. Sikerül-e egyetértést kialakítani a parlamenti pártok között? A Nagy-Románia Pár­tot valószínûleg teljesen ki kell hagyni a számításból. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizonyára partner lesz az olyan szövegrészek módosításában, amelyek a jogállamiságot erősítik Romániában, és ilyen szempontból ez a legerősebb elem, amire Nãstase számíthat. A leginkább kérdéses az egyébként nyilatkozatok szintjén „alkotmányreformer” Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt álláspontja. Létezik-e, valós-e ezekben a pártokban a megegyezésre való készség? Mennyire fogják ellenzéki identitásuk feladásának tekinteni, ha a kormányt támogatják az alaptörvény módosításának kérdésében? Véleményem szerint a közzétett politikai programok összeegyeztethetőek, az alapvető kérdésekben kialakítható az összhang. Romániának érdeke a kommunista diktatúra hatását még nem egy ponton viselő alaptörvény átalakítása.

Egy sikeres alaptörvényi reform szakmai feltételei már az elmúlt kormányzás idején adottak voltak, csak érthetetlen módon a Nemzeti Parasztpárt részéről nem létezett komoly politikai akarat az alkotmány módosítására.45 Az indító lökést akkor a Parasztpártnak kellett volna megadnia. Csak egy elvet említek, amelyet az 1991-es alkotmányozás során a Nemzeti Parasztpárt felvállalt, és amelynek alkotmányos szintû, a politikai intézményrendszert átalakító megfogalmazását meg kellett volna valósítani az 1996–2000-es kormányzati ciklus idején. A hatalommegosztás elvéről van szó. Az 1991-es alkotmány alapeszméje a hatalom marxi–lenini–sztálini típusú egy­ségessége. Ezért nincs megfogalmazva a hatalommegosztás elve az alkotmányban. Romániában nincs hatalommegosztás. Egyfajta hibrid funkciómegosztást hoztak létre, amely részben elkülöníti a politikai intézmények hatáskörét, de átjárhatósági pontokat hagy számukra: a kormány törvényerejû kormányrendeleteket fogadhat el, vagyis parlamenti hatáskört gyakorol, és az alaptörvény egyfajta értelmezése szerint az államfő visszahívhatja a miniszterelnököt, ezzel megbuktatva a miniszterelnök iránt szolidárisan felelős kormányt, amelynek visszahívását a jogi szimmetria elve szerint csakis a kormányprogramot jóváhagyó parlament tehetné meg, bizalmatlansági indítvány elfogadásával. Ezt a hibrid funkciómegosztást hatalommegosztásnak tartani tévedés. A hatalom egységességét az alkotmányozás során nem is egyszer nyíltan felvállalták a szovjet típusú közjogon nevelkedett szakértők: a hatalom egy, és mint ilyen oszthatatlan; ugyanígy szóltak a szuverenitás oszthatatlanságáról, tudományos tévedésnek minősítve azt. Valóban, az európai korlátozott szuverenitáselméletek és a hatalommegosztás modern jogállami felfogásai 1991-ben távol álltak a román közjogi gondolkodástól. Ezért is nem jött és nem jöhetett létre a politikai intézmények egyensúlya, egymás felett gyakorolt hatékony kontrollja. A Nemzeti Parasztpárt alapvető tévedésének tartom, hogy abban az időszakban, amikor kulcsszerepet töltött be a kormányban, és az alaptörvény hiányosságai nyilvánvalóvá váltak, elmulasztotta az alkotmányreform – legalább szakmai – kezdeményezését.

A Nãstase-kabinet alkotmánymódosító programja végső soron pozitív. Olyan alapnak elméletileg megfelel, amelyre jó szándékkal, megegyezésre való hajlammal építeni lehet. Kérdéses viszont a Szociáldemokrata Párt bizonyos rétegeinek viszonyulása, akik szavazatára a minősített többség elérése érdekében számítani kell. Ez pedig visszafoghatja, mérsékelheti az alkotmányreformot. Ebben a pillanatban az alkotmányreform bein­dításáról és kimeneteléről semmi bizonyosat nem lehet mondani azonkívül, hogy az intézmények reformja nélkül Romániában a jogállamiság kiteljesedése, elmélyülése lehetetlen.

Romániában az alkotmánymódosítás összetett, túlzottan nehézkes folyamata most indul el. Létezik egy jogi és egy politikai akadályrendszer. De csak ezt a procedúrát végigjárva lehet véghezvinni a román politikai intézményrendszer olyannyira szükséges reformját. Az elkövetkező időszakban fognak konkretizálódni a lehetséges változtatások és az egyes vitaható kérdések körül kialakuló erőviszonyok. Előreláthatólag a változás pozitív lesz, de nem teljesen véghezvitt reform. Az RMDSZ javasolta például, hogy töröljék az alaptörvényből Románia nemzetállamként való meghatározását. A fennálló ideológiai álláspontok következményeként minden valószínûség szerint nem fogják ezt a részt megváltoztatni. Ennek ellenére az RMDSZ-nek érdeke a politikai intézményrendszer reformja, ezért támogatnia kell az alkotmány olyan módosításait, amelyek a további demokratizálás, a jogállami garanciák kiépítése, a politikai intézmények hatékonyságának növelése irányába mutatnak.46

 

2002. január

 

JEGYZETEK

 1. Tudor Drãganu: Drept constituþional ºi instituþii politice. Lumina Lex. Buc., 1998, I. 312. Lásd az alkotmánymódosítási eljárásról szóló részt is.

 2. Az alkotmánybíróság  85/1996-os döntése. Monitorul Oficial. 211. 6 septembrie 1996.

 3. Tudor Drãganu: i.m. 54.

 4. Uo.

 5. I. m.55.

 6. Petrétei József: Alkotmány és alkotmányosság. In: Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből. Janus Pannonius Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 1996. 75.

 7. Uo.

 8. Uo. 77.

 9. Monitorul Oficial. 38, partea II-a. Dezbateri parlamentare. 18 noiembrie 1991.

10. Külföldi példák tekintetében lásd Kilényi Géza: Alkotmányozó hatalom – alkotmányozás. In: Emlékkönyv Bihari Ottó egyetemi tanár születésének 80. évfordulójára. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata. 128. Szerk. Petrétei József. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete. Pécs, 2001., 253.

11. Andrei Cornea: La ce bun altã Constituþie? 22. 2001/11. 2001 március. 19–20.

12. I. Delelanu–A. Iorgovan–I. Muraru–F. Vasilescu–I. Vida: Constituþia României comentatã ºi adnotatã. Monitorul Oficial. Buc., 1992.

13. Egy Csíkszeredában megjelent alkotmányfordítás teljesen eltorzítja a 146. szakasz értelmét. E fordítás szerint: „az alkotmány felülvizsgálását Románia elnöke kezdeményezheti a kormány, a képviselők vagy a szenátorok számának legalább egynegyede, valamint legalább 500 000 szavazati joggal rendelkező állampolgár javaslatára.” Tehát a kezdeményezési jog csupán az elnököt illetné meg, és ez a kezdeményezés a fent felsoroltak javaslatához van kötve. Alapvető tévedés, és látszik, hogy a fordítás nem jogász munkája. A helyes fordítás: „Az Alkotmány módosítását kezdeményezheti Románia elnöke a kormány javaslatára, a képviselők vagy szenátorok legalább egynegyede és legalább 500 000 szavazati joggal rendelkező állampolgár.” A kezdeményezési jog alanyai, külön-külön, az elnök (ebben az esetben előzetes feltétel a kormány általi javaslat), a kép­viselők és a szenátorok meghatározott száma és 500 000 szavazati joggal rendelkező állampolgár. Most is jelzem, hogy a forgalomban levő alkotmányfordítások mindegyikében előfordulnak fordítási hibák, a Magyaror­szágon megjelentekben is, és szükséges lenne egy terminológiailag egységes, jogi tévedésektől mentes fordítás elkészítése. A csíkszeredai fordításban még nagyobb hibát tartalmaz ugyanennek a szakasznak a második bekezdése: „Az alkotmány felülvizsgálását kezdeményező állampolgároknak legalább a fele az ország megyéiből kell hogy származzék, minden ilyen megyében vagy Bukarest municípiumban legalább 20 000 aláírást kell regisztrálni a kezdeményezés támogatása mellett.” Ebben a kritikán aluli fordításban a kezdeményező állampolgárok másik fele nem kell hogy az ország megyéiből származzon…

14. Dan Ciobanu–Victor Duculescu: Drept constituþional român. Hyperion XXI Buc., 1993. 221–222.

15. Részletekről lásd Veress Emőd: Egy lépés, ami a nagy változás kezdete lehet. Udvarhelyi Híradó. XI évfolyam. 37. 2000. május 11.

16. Az SZDP javaslatáról és a határidőkről lásd jelen tanulmánynak az alkotmánymódosítás politikai előkészületeiről szóló részét.

17. Legea nr 47. din 1992 privind organizarea ºi funcþionarea Curþii Constituþionale. Monitorul Oficial. 101. 22 mai 1992. A módosított változat újraközölve: Monitorul Oficial. 187. 7 august 1997.

18. A törvény csak néhány eljárási szabályt ír elő (36. szakasz): mielőtt a parlamentnek benyújtanák az alkotmánymódosító indítványt, azt le kell adni az alkotmánybíróságnak. Az 10 napon belül köteles dönteni az indítvány alkotmányosságáról. A döntéshez a bírók kétharmados többsége szükséges. A tíznapos határidő előírása azért fontos, mert így az alkotmánybíróság a döntés halogatásával nem tudja késleltetni vagy megakadályoz­ni az alkotmánymódosítást.  Ennek ellenére, Ion Deleanu professzor véleménye szerint, ha az alkotmánybíróság nem döntött a határidőn belül, a módosító indítványt nem lehet a parlament elé terjeszteni, hiszen a törvény szerint a parlamentnek benyújtandó javaslathoz kötelezően csatolni kell az alkotmánybírósági döntést. Azonban ez a vélemény megszünteti azt a garanciát, amely az alkotmánybíróság esetleges késlelkedése ellen jelentett biztosítékot, ezért nem tudom elfogadni. Lásd Ion Deleanu: Justiþia constituþionalã. Lumina Lex. Buc., 1995. 288–289.

19. A problémáról lásd Tudor Drãganu: Drept constituþional ºi instituþii politice. Lumina Lex, Buc., 1998. I. kötet, 311–313.

20. Uo.

21. Uo.

22. C. Schmitt: Verfassunglehre. Duncker&Humblott. Berlin, 1983. Idézi Petrétei József i.m. 73.

23. Tudor Drãganu: i. m. 50-53.

24. 1991-es román alkotmány, 144. szakasz g) pont.

25. 1991-es román alkotmány, 72. szakasz.

26. Arról is volt vita, hogy a Hivatalos Közlönyben a népszavazás után közzé kell-e tenni még egyszer az alkotmány szövegét, ha azt előzőleg, a népszavazás érdekében, már nyilvánosságra hozták.

27. 1991-es román alkotmány, 77 (2) szakasz.

28. Eleodor Focºeneanu: Istoria constituþionalã a României 1859–1991. Humanitas. Buc., 1998.

29. Például a 2218-as királyi rendelet a törvényhozó hatalom gyakorlásáról. Monitorul Oficial. 161. 1946. júluis 15. Ezek a módosítások az előírt eljárás betartása nélkül, rendeleti úton történtek.

30. 1938-as alkotmány, 97. szakasz.

31. Veress Emőd: Az 1948-as román alkotmány. In: Areopolis – Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok. Litera Könyvkiadó. Székelyudvarhely, 2001. 168–175.

32. Parlamenti Módszertani Iroda, Az országgyûlés alkotmány-előkészítő munkájának a dokumentumai 1994–1998. I. 67.

33. Uo. II kötet. 823.

34. Lásd: Veress Emőd: A kormánypárt javaslatai az alkotmány módosítására. Krónika. 2001/174.

35. Lásd a jelent tanulmány záró részét is.

36. Petrétei József: i.m., 77.

37. Propunerea PNL de modificare a Constituþiei României din 1991, a 22. címû folyóirat mellékletében, 2000. október 31.– november 26.

38. A Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja 2001 júniusától viseli a Szociáldemokrata Párt nevet.

39. A kérdésről röviden lásd Szikinger István: Az alkotmány. Útmutató kiadó. é. N. Az európai integráció és a nemzeti alkotmányok címû fejezet. 102–104.

40. Veress Emőd: A román parlament szerkezete. Magyar Kisebbség. 2000/1.

41. Statisztikai adatokról lásd az előbb idézett tanulmányt.

42. Alkotmánymódosítás Romániában. Pro Minoritate. 2001/ősz. 66–79.

43. Lásd Veress Emőd: Lehetséges-e az alkotmánymódosítás? Krónika. 2001 november 17–18, III évfolyam. 270.

44. Iulia Anghel–Mirela Luca: În 2003, referendum pentru noua Constituþie. Ziarul Financiar. 8 ianuarie 2002. anul IV. nr. 783.

45. A politikai feltételek kérdése összetett probléma, a kétharmados többség az 1996–2000-es kormányzati ciklus idején is gondot jelentett volna.

46. A legérzékenyebb kérdés itt egyáltalán nem Románia nemzetállami jellege, hanem a választási rendszer reformja, mert ez nagymértékben érinteni fogja az RMDSZ-t is.

Ugrás az oldal tetejére